Nem sajtó hiba ezen évszám tisztelt olvasóim! Habár ország-világnak tudtára nem is jutott, s így terjedtebb körben ismeretlen maradt Drégelyvár utolsó, habár csak azon szinostroma, melyet az ipolysági 62-ik honvéd-zászlóalj hazafias tisztjei, a fenjelzett évben harczászati gyakorlatul Drégelen bemutatni, egyszersmind egy nyári mulatsággal összekapcsolni kívántak. Minden esetre talpra esett eszme volt ez, s részünkről elég érdekesnek tartjuk Szondi hősünk, valamint Drégel fénykorába minket pillanatra áthelyezett katonai cselekvényt a Szondi-albumban is közleni, illetőleg az 1874. évi Nógrádi Lapoknak Drégelvár szinostromára vonatkozó közleményét itt visszaadni, mely ekként szólt:
Ipolyság, június 23-án 1874.
Tegnap Drégelvára – a számos hazai költő által megénekelt hős Szondinak sírhelye – egy érdekes kirándulásnak vált színhelyévé, a mennyiből a városunkban székelő 62. zászlóalj tiszti kara, harczászati gyakorlat czéljából, az ide 2 órányira eső Drégelyvárat tűzte ki, s összekötötte egy kis rögtönzött juniálissal is. A részt vett nők egy része még az ellenség megérkezte előtt jókor reggel foglalt helyet, a már nagyon omladozó s nehézzé vált feljáratú vár romjain, melyekről egy szakasz újkori honvéd folytonos puskatűzzel fogadta a völgyből feltörekvő, három szakaszból álló ellenséget. És most, a több mint háromszáz év előtti nevezetes ostromnak egy kis megújult képe állt előttünk! A résekhez közeledő dühös ellenség egy párszor vissza tolatott, de fenn is mind inkább ritkult a védő kis csapat s ezt megerősítendők a várbeli nők is fegyvert fognak és le-le lőnek; mire – habár inkább szemeik tűzétől mint fegyverök golyóitól sebesült ellen, csak nagyobb ingert kap, az általa nem is gyanított kincset magában rejlő várfok elérésére, s végre is újult erővel egy általános rohammal czélt érve,a hegytetőn terem; de vannak kik még most sem akarják magukat megadni, hogy két lépésről egymást igazán főbe ne lőjék! Egy többszörösen ismételt „general de charge” fejezte be a szinostromot, melynek kővéseit a hegyvidék ormai sokszorosan visszhangozták. A várról a szép fenyves erdőbe letérő társaságnak egyik barátunk röviden el-elmondá Hőke Lajos, Hontról írt monográfiája után az 1552. évi híres ostrom történetét, s az ezen korról szóló, máig is élő népmondát, „a leány árok”-ról és a hegyről látott „Varga tó”-ról. Előolvasá még két érdekes, Drégelvárban írt levelét Szondi Györgynek melyeket nem rég Fraknói Vilmos fedezett fel a Révayak levéltárában. – Mire a vendég-társaság s a honvédcsapat a völgybe leért, már párologtak a katlanok és bográcsokban főtt ételek; mások asztalt és székeket csináltak ásóval, s következett a sági banda mellett a kedélyes ebéd, melynél részt vettek a férfiakon kívül; Pongrácz dandárokné, Nagy századosné, Axmann százados leányai, Juhász főhadnagyné, Silberberg főorvosné. – Továbbá Nedeczky Bertáné, Okolicsányi Gyuláné és Horváthy Ilona, Balogh Mariska, Heldt Berta. Áldomást a házi gazda szerepét is vivő derék tiszti karért, úgy is mint a hős honvédő Szondi jelenkori honvéd-utódjaiért P.L. megyei főjegyző ivott, V.A. pedig a hölgy-koszorúért. Ebéd után a közlegénység is tánczra kerekedett. Estve a honvéd-csapat, kísérve az úri hölgyek kocsijai által, zene mellett vonult be ismét a városba, soká szebb emlékei közé iktatva a tegnapi napot!
Pongrácz Lajos